Az ünnepi hosszú hétvége végre alkalmat adott egy újabb játékülésre - és ez alkalommal tényleg asztalt ültünk körbe -, de ez a játék tényleg komoly helyigénnyel bír!
A telep megvédését négy bátor lakó vállalta magára - M. Júlia, a szívek királynője, leánya Julcsi, Sümeghy úr és Deziré. (Az emeleti ablakokból Mágenheim Nagyfehér, Gábor-Gábor fiával és Alma figyelte őket.)
Az első csapást mi mértük az idegenre. Talán azt hitte, hogy biztonságos távolban állt meg, de miután Sümeghy úr a macskaszemes fejpántjával a jövőbe pillantott, Júlia kicsinyeit védő anyaoroszlánként vetette magát az ellenfélre! Lándzsájának teljes hosszát kihasználva el is érte és találatával - ahogy azt előre sejtettük - közelebb csalta őt.
Így az apja két hűséges katarjával felfegyverzett Julcsi is elérte a támadót, de rendkívül enerváltan, minden siker nélkül sújtott felé.
Válaszul a hentes Júlia lámpását vette célba. Ugyan az egyik bárd elől még el tudott vetődni az asszony, de a másik így is célba ért. A teljes tudatos életében jelen lévő fény elvesztése szinte sokkolta hősünket. Érezte, ő már csak a csodával határos módon talál majd célba lándzsájával...
Persze mindig lehet rosszabb, ezt már megtanultuk az élet/játék során, tehát nem lepődtünk meg igazán, amikor Julcsi következő csapására a szörny visszakézből mindannyiunkat a földre döntött. Ezzel pár támadástól el is estünk (szó szerint is).
Legalább a csontkardját zörgető Sümeghy a hátába került így a lénynek, de szúrásai rendre elakadtak a bizarr köpenyen!
Bezzeg a mellé zárkózó Deziré odacsapott a baltával rendesen! Lássuk a sérüléseket!
Ez a balek persze a páncélos vállra sújtott, így még az egyik fegyverünk is elvesztettük! Szerencsére pont nála volt még egy alapító kő, nem maradt fegyvertelen!
Így tudott még valamivel magában és a mellette álló énekesben is kis kárt tenni.
Kezdett nagyon kilátástalanná válni ez a küzdelem. Hőseinkre nyugtalanító előérzet telepedett!
Ez az ellenfél szokatlan módon sokkal inkább játszott a fejünkkel, mint a megszokott oroszlán. Sem szerencsés csapásaink, sem a páncéljaink nem bizonyultak hatásosnak ellene.
Elsőként aztán Deziré adta fel a küzdelmet. Elméje nem viselte tovább a rá nehezedő nyomást, a hentes pedig úgy vágta le, mint vágóhídi állatot...
Megismertük a Butcher csapdájának erejét is és inkább csak estünk-keltünk, mint igazi ellenállást fejtettünk volna ki. Persze megtettünk mindent amit tudtunk, számos sebből vérzett már ekkorra az ellenfél. (4 sebnél esett el Deziré.)
A küzdelmet tovább nehezítette, hogy R furcsa ritmusban dobott kiegyenlítetten - a képen a Butchernek szükséges 4+okat látjuk, míg a saját karaktereinknek már az 5+ sem jött ki nála.
Ezért is volt külön ünnep, amikor néha a mészárost is hibázni láttuk!
Egy-egy vágás azért elérte a szörnyet, de ő is tartogatott még meglepetést a tarsolyában. Magasabb fokozatba kapcsolva kezdett maga körül vagdalkozni és rugdosni, míg egyben igyekezett embereinket megfélemlíteni is!
A kiöregedett operaénekes ezzel a tempóval már nem tudta tartani a ritmust és hamarosan egy végzetes mellkasi sérülést szenvedett. Ketten maradtunk!
Viszont a számolatlan szörnyű benyomás és terror ami embereinket érte, ezen a ponton már őrjöngésig tüzelte őket, harci kedvük megsokszorozódott!
Anya és lánya vállt vállnak vetve küzdött, csapásokat osztva és kapva körökön át. A furcsa alak trófea lámpásainak tiltott fényében egyre gyengültek a lányok csapásai. Végül Julcsit is elérte a végzete és egy fejét ért csapástól örökre kialudt szemében a fény.
Végül azonban csapása sokadszorra is lepattant az ellenfél ismeretlen anyagból készült, de láthatóan csontnál is keményebb bárdjáról. Aztán egyszerűen elborította a sötétség és a falu megmaradt három lakója nem látta többé! Félelemükben szanaszét szaladtak, és gondosan kivárták, amíg a támadó kitombolta magát a telepen.
(Nem gondolom, hogy óriási taktikai hibákat vétettünk volna... Kis szerencsével meg foghattuk volna a híre szerint legyőzhetetlen ellenfelet. Hogy mennyire kicsi hiányzott? Egyetlen AI kártyával fejezte be a küzdelmet a Butcher, szóval két seben múlt.
Ha a founder stonet valamikor belevágjuk (az első halottunknál lévőt), megvan. Ha az utolsó megmaradt kártya nem ez a -3 találat és auto kill triggeres, akkor is. Vagy ha nem ütünk legalább négyszer a baltájára. Szóval ez nagyon közel volt. Bosszantó.)
Három emberünk maradt életben a településen, a szörny tombolásának hála pedig minden tartalékolt alapanyagunk odaveszett. Nem épp rózsás a helyzet.
A takarítás és rendrakás közepette érkezett egy ijesztő külsejű fogorvos kolléga (persze melyikük nem az) a telepre, de mindenkinek van kis protekciója a jóképű mentőorvosnál, így a mobil sztk szolgáltatásait most nem vettük igénybe.
A legutóbbi szörnyű veszteségek eléggé megviseltek mindenkit, Gábor Gábor teljesen befelé fordult, de kihez is fordult volna? Nem maradt korabeli fiatal a telepen és apja is főleg a munkájának él. Egyetlen örömét a lámpások pakolászásában lelte, míg nem az egyiket összetörve felfedezte annak forróságát. Viszont a lelkes kísérletezésének meglett az ára - egy arcába robbanó lámpás testét lelkét eltorzította, így szörnyetegként hagyta el a falut.
Távozása kizökkentette a megmaradt párt az apátiából, tudták, ha túl akarnak élni, több segítő kézre van szükségük - azonban ennek egyetlen módja a gyereknemzés lehet. Indult hát Alma és a Doki közt a nagyüzemi reszelés, mint egyszeri panellakók közt a CsOK hatására (9 dobásunk volt erre).
A gondolatot tett követte, de nem szaporítanám tovább a szót, végül kilenc fős településsel zártuk az évet.
Azzal együtt, hogy Alma szervezetét azért ez a tempó erősen megviselte és végül el is vesztettük őt. De a doki elégedetten néz kis családjára, mert talán összességében nem is volt ez olyan rossz év - neki! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése